A civilek nem nyugszanak

Miután 2017. október 18-án a Fővárosi Közgyűlés visszavonta a határozatát a Római-parti mobilgát építéséről, a gát nyomvonalának a kérdése is újra nyitottá vált.

2017. október 25-én a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét két lépésben valósítja meg: először az Aranyhegyi-patak menti és a pünkösdfürdői védvonalat építik meg, majd a Római-partét. A későbbiekben döntöttek továbbá egy szakmai grémium összehívásáról is, amely a parttal párhuzamos védmű nyomvonalára tesz javaslatot.

Ezzel egy időben a Fővárosi Csatornázási Művek szerződést kötött a Mélyépterv Komplex Zrt.-vel egy vizsgálat elvégzésére, amely a fővárosi part menti terveket (Tér-Team terv) és az alternatívájaként felmerült Nánási-Királyok úti nyomvonalat hasonlítja össze bizonyos szempontrendszer szerint.

Mi is az a “grémium”?

Ipari vagy kereskedelmi kamara; szervezet, társaság; irányító, vezető testület; választmány; valakinek az öle, keble. (eredete: latin)”

A szakértői testület még 2017. év végén elkezdte munkáját, amellyel kapcsolatosan számos kérdés felmerült. Tarlós István főpolgármester urat nyílt levélben kérdeztük meg a grémium összetételéről és működéséről, ám kérdéseinkre egészen máshonnan kaptunk választ, mint ahonnan vártuk.

Az atlatszo.hu kiváló cikke számos érdekességet feltárt a testület összetételéről és működéséről, többek között azt, hogy megint döntő többségben vannak a mérnökök, így várhatóan kevés esélye lesz érvényesülni a korszerű, ökológiai, szociológiai, és tájépítészeti szempontoknak. Valamint azt, hogy a grémium tagjai döntő többségben vagy függő viszonyban van a Főpolgármesteről vagy egészen egyszerűen parti nyomvonal párti.

Sajnos levelünkre a Főpolgármester úr máig nem válaszolt, ám az Átlátszó cikkét nem hagyta szó nélkül a Hivatal. Szeneczey Balázs nyilvánosságra hozta a grémium névsorát, amely csak részben vág egybe azzal a listával, amely az Átlátszó cikkében szerepel. A Főpolgármester-helyettes úr nagyvonalúan hallgat az FCSM illetékeseiről, és a Mélyépterv képviselőjéről, akik szintén nem csak megfigyelői státuszban vesznek részt a grémium munkájában, hanem rendszeresen érdemben kifejtik a véleményüket.

Továbbra sem tudjuk, hogy milyen alapon lettek kiválasztva a tagok és pontosan kik azok, és mire kaptak felhatalmazást. Nem tudjuk, hogy a Főpolgármester-helyettes úr listájában nem szereplő 7 ember miért vehet részt a megbeszéléseken, és milyen jogosítványaik vannak. Nem tudjuk, milyen ügyrend szerint működnek, ki a vezetője a testületnek és készülnek-e jegyzőkönyvek az ülésekről.

Minket, civileket is képvisel egy küldött, de neki csak megfigyelő státusza van. Mindaz, ami a szakértői testületi találkozókon elhangzik, a döntés-előkészítésig nem nyilvános.

Követeljük, hogy nyílt levélben küldött kérdéseinkre válaszoljon Főpolgármester úr és tisztázza a grémium körüli homályt!
Szeretnénk ha mihamarabb kiépülne az évek óta halogatott biztonságos árvízvédelem, a terület jellegének megőrzése mellett!

Fák a Rómain, Gát a Nánásin!

Ha Te is szeretnél válaszokat kapni Főpolgármester úrtól, levelünket küldd el az alábbi címre:

tarlosistvan@budapest.hu